• Nehézség

    Könnyű
  • 54 km Túra Hossza
Leírás:

Baja: a Duna bal partján, a Mohácsi-szigettel szemben fekszik. Három nagy tájegység, a Duna-ártér, a Kiskunsági homokhátság és a Felső-bácskai löszhát találkozásánál épült. A legfontosabb déli átkelőhely a Dunán. A Duna bal oldali mellékága a Sugovica (más néven Kamarás-Duna), amelynek keleti partján Baja belvárosa, nyugati partján pedig a kedvelt üdülőterület, a Petőfi-sziget fekszik; a kettőt híd köti össze. A Sugovica déli végén indul a Ferenc-csatorna.

A város mai területe már az őskorban lakott hely volt, és a vaskort leszámítva folyamatosan az is maradt; a régészeti feltárások újkőkori, bronzkori és népvándorláskori (szarmata) leleteket találtak. A 6. századtól avarok lakták a területet. A honfoglalás után fontos folyami átkelőhellyé vált. Első írásos említése 1323-ból származik. Neve török eredetű, jelentése bika; valószínűleg első birtokosáról, Bajáról kapta. Legkorábbi ismert birtokosa a Bajai család volt, majd 1474-ben Mátyás király a Czobor családnak adományozta.

Baja a török hódoltság alatt a bajai nahije központja volt. Ebben az időszakban jelentős erődítmény és kikötő volt, több száz házzal, mecsettel és fürdővel. A 16. század végi török adóösszeírások szerint 18-22 adózó ház volt a városban. A török idők végére azonban a település elnéptelenedett. Baján 1686-1690 között a török elől menekülő bosnyákok telepedtek le. A város népessége a 17. században a horvát és szerb, majd a 18. században a német betelepülőknek köszönhetően emelkedett meg ismét.

A város a török uralom alól Buda visszavétele után szabadult fel, és kincstári tulajdonba került. A török elleni háborúkban fontos szerepet játszott, különösen az utánpótlás biztosítása révén, ezért 1696. december 24-én I. Lipót császár mezővárosi rangot adott neki.  Később újra földesúri tulajdonba került: birtokosa 1727-1741 között a Czobor család volt, majd a zálogba csapott uradalom 1750-től Grassalkovich Antal tulajdonába került. Baja végül 1858-ban váltotta meg magát Zichy Ferraris Félixtől, majd 1862-ben 722 ezer forintért megvette Zichy Ferraristól a bajai uradalmat és a Grassalkovich-kastélyt, amiből városháza lett.

A 18-19. században a vízi szállítás révén az Alföld egyik legjelentősebb kereskedelmi központjává vált, így gazdasági és kulturális téren is a környék központjává fejlődött.  Fontos dunai kikötő. Évszázadokig vezető szerepe volt a térségi termény-, állat- és borkereskedelemben. Bár kézmű- és malomipara jelentős volt, az igazi ipari fejlődése a 19. század végén indult meg, amikor számos ipari üzem létesült itt. Megyeszékhely státuszának elvesztésével fejlődése is visszaesett, ismételt fellendülése az 1970-es évek fejlesztései nyomán kezdődött. Az 1990-es évek, a gazdasági szerkezet átalakítása kedvezőtlenül érintette, amely a mai napig érezteti hatását.


1946-53 között itt működött a Rudnay-művésztelep a Vojnich-kúriában (ma: Nagy István képtár). A művésztelep működésében Rudnay Gyulát három művésztanár P. Bak János, Kun István és B. Mikli Ferenc segítette. 1968 óta a Duna menti Folklórfesztivál egyik helyszíne. 1996 óta minden év július második szombatján rendezik meg a Bajai Népünnepély - Bajai Halfőző Fesztivál nevű hagyományőrző programot, amelyen több ezren főzik a híres bajai halászlét. Az elmúlt években ez a program négy napos fesztivállá bővült.

Látnivalók:
Városháza,
Türr István Múzeum,
Nagy István Képtár,
Kálvária-kápolna,
Bunyevác Tájház,
Éber Emlékház - Galéria,
Ferences templom és kolostor,
Szent István-szobor,
Belvárosi Szent Péter és Szent Pál Templom,
Szent Rókus-kápolna,
Szent János-kápolna.


Ósükösd: maga a terület a legrégibb időtől kezdve nagyon alkalmas volt az ember letelepedésére. A nagykiterjedésű vizek, mocsarak, nádasok, erdők, valamint a száraz magaspart az embereknek biztos letelepedést, védelmet és megélhetést biztosított. Az első emberi élet nyomait már a rézkorban megtaláljuk a község területén. Az V-VII. századból származó avarkori leletek feltárása megtörtént.

A honfoglalás idején a község területe a Fejedelem szék a déli végen volt. Tőle délre a Botond törzsfő által megszállt terület csatlakozott. A honfoglaló magyarság az erdős, mocsaras részeket nem szállta meg. Ez a terület  a két törzs közötti gyepü részét képezte.

Nagyon valószínű- mivel a falu neve közel 200 éven át nem említtetett semmilyen dokumentumban-, hogy a tatárjárás idején a falu lakossága is a pusztítás áldozata lett, vagy annyira elnéptelenedtek, hogy nem tartották számon. 1241 telén a Duna befagyott, s így az összefüggő jégmezőn a tatár seregek a községet is el tudták érni. A terület őslakossága, a besenyők (Besnyő) ekkor pusztulhattak el. A besenyők nyomait ma már csak az egyik határrész elnevezése őrzi. (Besnyő)

Korábban a Bátmonostori Töttös család tulajdona volt, mint önálló község. Egy 1341. évi adat szerint Sukesdegyháza néven szerepelt., ami arra utal, hogy már templomja és papja is volt a falunak.  A közigazgatás átszervezése a török világ alatt következett be Magyarországon. Sükösd ekkor került ki a bácskai közigazgatásból és került át Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyébe. A lakosság száma megfogyatkozott, 1693-ban 16 porta került összeírásra.

A török kiűzése után Sükösd fölött a kalocsai érsek szerezte meg ismét a földesúri hatalmat, az érsekség régi birtoklási jogát igazolva.  Vontatottan haladt előre a megyei közigazgatás szervezése, de elrendelték az összeírást, mely szerint a községben 1715-ben 18 család, 1720-ban 60 család élt. A hiányzó munkáskéz pótlása volt az érsekség legnagyobb gondja. A pótlás három módon történt: belső vándorlással rutének költöztek ide, majd szerbek és németek telepedtek le.
A korabeli feljegyzések szerint a községgé válás folyamata 1711 után bontakozik ki teljes egészében. A környék lakossága mind nagyobb számban telepedik be a központnak számító Sükösdre. Rövidesen templomot építenek. A lakóházakhoz a környéken található természetes anyagokat használják. Az épületek falait sövényből fonták és kívül- belül sárral tapasztották. A tetőt a helyben termő náddal fedték be.

Sajnos a falut az ebben az időben szinte minden évben kiömlő Duna rendszeresen elpusztította, iszonyatos károkat okozva az épületekben és a termőföldekben egyaránt.Kézenfekvő volt a magaspart művelés alá vonása. Ez a terület magasságának köszönhetően mentes volt az árvizektől. A munkaerőnek az ide való csoportosítása következtében az egész falu feltelepült a magaspartra. Nem utolsó sorban az a tény is közrejátszott az áttelepülésben, hogy a Baja-Kiskőrös, illetve a Baja-Kalocsa útvonal a városok fejlődésével közigazgatásilag és gazdaságilag is egyre fontosabbá vált. Ezen az útvonalon a község is jobban elérhetővé vált az év bármely szakában.

A még fel nem települt lakosság részben Ósükösdön, részben a környező tanyákon élt.  Maga az áttelepítés igen nagy és komoly ellenállásba ütközött. A község lakossága ragaszkodott az eredet, ősi településhez, templomhoz. Az áttelepítés hosszú huzavona után 1810-ben indult meg. Ez az évszám látható azon a második bélyegzőn is, amely felváltja az 1742-es bélyegzőt.


Rém: a korabeli feljegyzésekben már az 1400-as évek elején szerepel Rym néven a település mint puszta. A török megszállásig a környék egyik legnagyobb falva volt, ahol az itt lakó jobbágyság állattenyésztéssel és gabonatermesztéssel foglalkozott. Az 1590-91-es adódefter Rémen 13 házat tartott nyilván. Ez idő tájt Baja is csak 22 házból állott.

Az 1828-as összeírás idején községünknek 169 lakosa volt, a település fejlődése ez időben igen gyors volt, így 1872-ben önálló községi rangot kapott. Ebben az időben Borota és Dzsida puszta is a településhez tartozott, így 21.000 hold határa volt Rémnek.

1876-ban épült az iskola, 1900-ban pedig templomot épített a település, mindkettőt a Kalocsai Érseki Hivatal támogatásával. 1905-ben Borota önálló lett, így 14.000 hold terület Borotához került, azóta a község területe 7.000 hold, mintegy 4.000 hektár.

 
Az 1920-as évek végéig a termelőszövetkezeti gazdálkodás volt a jellemző. Jelenleg két számottevő termelési értéket előállító Kft. foglalkozik tápgyártással, baromfikeltetéssel és tenyésztéssel. Az utóbbi időben az egyéni gazdaságokban is jelentős az állattenyésztés és a növénytermesztés.


Érsekhalma: Bács-Kiskun megye déli részén, a Bajai járás északi részén helyezkedik el, az 54-es főút mellett. Érsekhalma egykor a kalocsai érsekség birtoka volt. Ekkor még Hild-puszta volt a neve. Érsekhalma azon kevés települések egyike, amely már az időszámításokat megelőző középső bronzkorban is lakott település volt. A régészeti szakirodalom a vatyai kultúra legdélebbi erődített földváraként tartják számon az itt fellelhető várdombot. Érsekhalma hildpusztai településrészén még ma is láthatók a több ezer éves földvárak, valamint a löszfalba vájt középkori barlangrendszer maradványai. A területen folyó ásatásokból előkerült leletanyag a bajai múzeumba került, amely a vatyai kultúra kései időszakának leleteit tartalmazza.

Látnivalók
Az Érsekhalmi Hétvölgyben földvárak, és egy középkori barlangrendszer látható.
A római katolikus templom 1989-ben épült.

 
Hajósi Pincék: Hajós város büszkesége a mintegy 1300 présházból álló Pincefalu. A Pincefalu szabályos utcákból áll, amelyeket a présházak és az alattuk elhelyezkedő, löszbe vájt pincék alkotnak. Egybefüggően ez a legnagyobb ilyen a maga nemében. A kacskaringós utcák, apró présházak hangulata és a messze földön híres jó borok felejthetetlen élményt nyújtanak az ide látogatóknak. Jellemző fajták Cabernet Sauvignon, Kékfrankos, Kadarka, Szürkebarát, Cserszegi fűszeres. A pincefalu kialakulása egyidős a várossal. Az 1980-as évek óta sok pincét átalakítottak vendégfogadásra, illetve sok ilyen épült újonnan. A város ünnepe is a borhoz kapcsolódik, ez a minden év május utolsó hétvégéjén megrendezésre kerülő Orbán Napi Borünnep, aminek kulturális programjai sok ezer érdeklődőt vonzanak.


Túrapontok:
Túraszakasz fotók:
Túraszakasz térkép: