• Nehézség

    Könnyű
  • 35 km Túra Hossza
Leírás:

Szekszárd: Három tájegység találkozásánál - Mezőföld, Alföld, Dunántúli dombság - épült Szekszárd városa. Az első nép, aki maradandó nevet adott a településnek a kelták egyik törzse volt. A név Alisca jelentése Alisiumból származó törzs. A kelta városka a rómaiak uralma alá került, akik meghagyták a település nevét. Erre bizonyítékot szolgáltatnak a birodalom fennmaradt útikönyvei. A helyi szőlőművelés legkorábbi nyomai is ebből az időből valók. A római város karéjban fogta körül a dombokat a mai Felsőváros területén.  A népvándorlás korában többek között a longobárdok éltek itt, később avarok telepedtek meg a Palánki-szigeten.

Az avarok virágzó falujának köszönhetően a fejedelmi Megyer törzs szálláshelye lett Szekszárd. 1061-ben alapított bencés apátságot Szekszárdon I. Béla király, rangot adva ezzel a településnek, mely kedvenc tartózkodási helye volt. Itt is helyezték örök nyugalomra.  1242-ben tatárok dúlták fel és foglalták el Szekszárdot. A tatárjárás utáni időkben az apátság fontos hiteles helyi tevékenységet folytatott: megállapították a birtokhatárokat, vitás ügyeket orvosoltak, jószágába iktatták az új tulajdonost, monostori iskolát működtettek. 1526-ban II. Lajos Szekszárdon keresztül vonult a mohácsi csatába. Ebben az időben az apátság már köteles volt bandériumot tartani, szám szerint 100 lovast. A feljegyzések szerint II. Szulejmán szultán is megfordult Szekszárdon a csata után. Egy adat szerint Kászon bég felégette a várost 1532-ben, és elfoglalta a várat. Véglegesen viszont csak 1541 után telepedett meg a török Szekszárdon. Itt székelt a szandzsák élén álló bég, és körülbelül 200 katona. A lakosságot a be-betörő végvári katonák is sanyargatták. A legjelentősebb betörést 1560-ban jegyezték fel, amikor Horvát Márk szigetvári kapitány elfoglalta és felgyújtotta a várost, minden terményt és jószágot elpusztítva. 8 évvel később viszont az erre utazó Marc Antonio Pigafetta már virágzó, jól művelt településről számol be. 

A város lakossága azonban fogyatkozott, a környező falvakba és a Fölsővárosba költöztek a szekszárdiak a végváriak elől. Így 1580-ban már csak 40 kapu után szedtek adót Szekszárdon. A várost 1686-ban foglalják vissza a keresztény csapatok. Az első adóösszeíráskor mindössze 12 család élt a városban, valószínűleg a fentebb említett okokból. Az elvadult állapotokon Mérey Mihály apát változtatott. A környék erdőiből, mocsaraiból, elrejtett településekről több mint 1000 embert gyűjtött össze. Visszaadta nekik régi kedvezményüket, gondoskodott védelmükről. A II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharchoz a város és környéke is csatlakozott. Maga Mérey is a fejedelemnek tesz hűségesküt. A híres kuruc brigadéros Béri Balogh Ádám is Szekszárdra menekült az utolsó csatájából.  1794. augusztus 7-én nagy tragédia érte a várost. Tűz ütött ki a Bartina oldalában, és a nagy szélben gyorsan terjedve másfél óra alatt porig égette a város négyötödét.

A nagy tűzvész után kezdett betelepülni az Újváros. A helyi címzetes apát Szluha György aktív részese volt az újjászervezésnek. Közben járt az új templom építésének érdekében, kórházat, iskolát épített, és új szőlőföldeket jelölt ki.  Virágzott a bortermelés, terjedt a szekszárdi bor jóhíre. A XIX. században Szekszárd mezőváros Tolna megye szellemi, politikai középpontja lett. Az újonnan épült vármegyeháza a megyei élet központja.

Gyakran vendégeskedik Szekszárdon Vörösmarty Mihály, és Petőfi is járt nálunk színészként még Petrovics néven.  Az 1850-es évek végére a város lakosainak száma 10000 fölé emelkedett.

A borkultúra virágkorát élte, minden tősgyökeres szekszárdinak volt szőleje. A szekszárdi bor iránti kereslet föllendítette a vízi, közúti és vasúti közlekedést. Ekkor épült a gemenci gőzhajóállomás, és a hozzá vezető Keselyűsi út, mely a Monarchia leghosszabb, teljesen egyenes közútja volt. 1883 novemberében megindult a vasúti közlekedés is. 3 évvel később a filoxéra és a jégverés elpusztította a szekszárdi szőlők 85%-át. Roboz Zoltán szinte a semmiből teremtett alapot az újrakezdéshez. Az összefogás példaértékű volt. Ennek eredményeként a XX. század elejére korszerű, dinamikusan fejlődő borvidék jött létre

A várost ma leginkább borai, rendezvényei, és csendes, vidéki környezete teszik vonzóvá az itt maradók és az idelátogatók számára. (Dr. Töttős Gábor: Szekszárd. Mesélő útikönyv és Történelmi séták Szekszárdon című művei alapján)


Baja: a Duna bal partján, a Mohácsi-szigettel szemben fekszik. Három nagy tájegység, a Duna-ártér, a Kiskunsági homokhátság és a Felső-bácskai löszhát találkozásánál épült. A legfontosabb déli átkelőhely a Dunán. A Duna bal oldali mellékága a Sugovica (más néven Kamarás-Duna), amelynek keleti partján Baja belvárosa, nyugati partján pedig a kedvelt üdülőterület, a Petőfi-sziget fekszik; a kettőt híd köti össze. A Sugovica déli végén indul a Ferenc csatorna.

A város mai területe már azőskorban lakott hely volt, és a vaskort leszámítva folyamatosan az is maradt; a régészeti feltárások újkőkori, bronzkori és szarmata leleteket találtak. A 6. századtól avarok lakták a területet. A honfoglalás után fontos folyami átkelőhellyé vált. Első írásos említése 1323-ból származik. Neve török eredetű, jelentése bika; valószínűleg első birtokosáról, Bajáról kapta. Legkorábbi ismert birtokosa a Bajai család volt, majd 1474-ben Mátyás király a Czobor családnak adományozta.

Baja a török hódoltság alatt a bajai nahije központja volt. Ebben az időszakban jelentős erődítmény és kikötő volt, több száz házzal, mecsettel és fürdővel. A 16. század végi török adóösszeírások szerint 18-22 adózó ház volt a városban. A török idők végére azonban a település elnéptelenedett. Baján 1686-1690 között a török elől menekülő bosnyákok telepedtek le. A város népessége a 17. században a horvát és szerb , majd a 18. században a német betelepülőknek köszönhetően emelkedett meg ismét.

A város a török uralom alól Buda visszavétele után szabadult fel, és kincstári tulajdonba került. A török elleni háborúkban fontos szerepet játszott, különösen az utánpótlás biztosítása révén, ezért 1696. december 24-én I. Lipót császár mezővárosi rangot adott neki. Később újra földesúri tulajdonba került: birtokosa 1727-1741 között a Czobor család volt, majd a zálogba csapott uradalom 1750-től Grassalkovich Antaltulajdonába került. Baja végül 1858-ban váltotta meg magát Zichy Ferraris Félixtől, majd 1862-ben 722 ezer forintért megvette Zichy Ferraristól a bajai uradalmat és a Grassalkovich-kastélyt, amiből városháza lett.

A 18-19. században a vízi szállítás révén az Alföld egyik legjelentősebb kereskedelmi központjává vált, így gazdasági és kulturális téren is a környék központjává fejlődött.

Fontos dunai kikötő. Évszázadokig vezető szerepe volt a térségi termény-, állat- és borkereskedelemben.

Bár kézmű- és malomipara jelentős volt, az igazi ipari fejlődése a 19. század végén indult meg, amikor számos ipari üzem létesült itt. Megyeszékhely státuszának elvesztésével fejlődése is visszaesett, ismételt fellendülése az 1970-es évek fejlesztései nyomán kezdődött. Az 1990-es évek, a gazdasági szerkezet átalakítása kedvezőtlenül érintette, amely a mai napig érezteti hatását.


1946-53 között itt működött a Rudnay-művésztelep a Vojnich-kúriában (ma: Nagy István képtár). A művésztelep működésében Rudnay Gyulát három művésztanár P. Bak János, Kun István és B. Mikli Ferenc segítette. 1968 óta a Duna menti Folklórfesztivál egyik helyszíne. 1996 óta minden év július második szombatján rendezik meg a Bajai Népünnepély - Bajai Halfőző Fesztivál nevű hagyományőrző programot, amelyen több ezren főzik a híres bajai halászlét. Az elmúlt években ez a program négy napos fesztivállá bővült.


Látnivalók:

Városháza,

Türr István Múzeum,

Nagy István Képtár,

Kálvária-kápolna,

Bunyevác Tájház,

Éber Emlékház - Galéria,

Ferences templom és kolostor,

Szent István-szobor,

Belvárosi Szent Péter és Szent Pál Templom,

Szent Rókus-kápolna,

Szent János-kápolna.


Túrapontok:
Túraszakasz fotók:
Túraszakasz térkép: